Árpádkori latin krónikásaink említik először, hogy a keleti határhegyek közé szorult székelységnek valami sajátságos, a magyarságétól elütő írásrendszere van. A krónikások és emlékírók egybehangzóan azt igazolják, hogy az erdélyi székelyek fára rovott ősi írása a XIII. elejétől fogva még négyszáz esztendőn át élt és megfigyelhető volt.